A fizikai létünket abszolút valóságként éljük meg, hiszen az életünket átszövik a különböző érzések, érzetek, érzelmek, mint pl.a biztonságérzet, vágy, éhség, szomjúság, szerelem, gyengédség, gyűlölet stb. Hogyan is lehetne erről azt gondolni, hogy nem valóságos, hiszen húsbavágó tényekről beszélünk, amik jelen állapotunkban nem kikerülhetőek, vagy megkerülhetőek .És mégis! Több ezer évvel ezelőtt az Indiai szent írásokban már az egész fizikai létünket maya-nak, illúziónak nevezték. Ugyanis a szemünk elé egy fátyol van húzva, és mi nem látunk a fátyol mögé. Ahhoz, hogy mindaz amit átélünk létezésünk eme formájában és ezen szintjén, az szükséges, hogy a szemünk és a valóság közé sűrű köd ereszkedjen, amin képtelenek vagyunk átlátni. Mondhatnám azt is, hogy gyakorlatilag a fizikai létezésünk alatt, amit most tapasztalunk, spirituális és okkult szempontból vakon, és süketen botorkálunk végig. Azért használom folytan a fizikai életünk helyett a fizikai létezésünk kifejezést, mert az élet örök, a fizikai létezésünk pedig korántsem az. Földi pályafutásunknak kezdete van, tehát egyszer véget is ér. Sajnos nem túl hosszú, ezt tudjuk jól mindnyájan, talán még azt is megkockáztatnám, hogy túl rövidre van szabva, de mint mindennek, ennek is oka van, és bármilyen hihetetlen tűnik is, az itt eltöltött időnk meghosszabbításának kulcsa is a mi kezünkben van. De térjünk vissza az eredeti témánkra, az illúzió kérdéskörére. Mikor a felsőbb Énünk, vagy nevezhetjük felettes Énnek is, kiválasztja, hogy melyik kronológiai időszakba, melyik országba és milyen típusú szülőkhöz, milyen társadalmi és szociális státuszba, milyen testalkattal, férfinek vagy nőnek akar születni, abban a pillanatban, mikor a születés folyamán véglegesen kapcsolódik a fizikai testéhez, a fókuszt teljes egészében a fizikai megtestesülésre irányítja, majd az éntudat kialakulásával teljesen elveszti kapcsolatát a szubtilis világokkal. A csecsemőkor legelején még gyakori az ide oda való átjárás a fizikai és a szubtilis világok között, de az ezzel kapcsolatos emlékek később mélyen eltemetve a tudatalattiban szunnyadnak. Tehát a születésünk pillanatától elkezd peregni életünk filmje, ami tartalmazza mindazokat a tapasztalatokat, amire a fejlődésünk következő apró fázisához szükség van. Képzeld el, hogy az életed egy mozivásznon pereg, és a cselekmény az általad érzékelt időrendi sorrendben történik. A filmen már minden rajta van, ami ebben az inkarnációdban megtörténik veled, te mégis egy egymás utáni folytonosságnak érzékeled. És ami a legfontosabb, te nem a vetítőgép vagy, se nem a film, hanem a fény ami megvilágítja a filmszalagot, a szellemed fénye, így lesz érzékelhető és átélhető a cselekmény. Mivel a szellemed teljes egészében a cselekményre fókuszál, a történések láncolata abszolút valóságosnak tűnik. A teremtésben minden törvényszerűségek alapján működik, tehát amíg egy bizonyos tudatossági szint alatt vagy, addig a szellemed fókuszát képtelen vagy áthelyezni életed filmjéről máshová. És mivel a felsőbb éned döntése alapján a durva anyagi világ dolgaira fókuszálsz, semmilyen tudatos kapcsolat nincs a fizikai testedben létező elméd, és a felettes éned között. Kvázi, a film amit nézel, tökéletesen valóságosnak tűnik, teljesen azonosulsz a fizikai testeddel, azt hiszed valóságnak, és azt illúziónak amit leírok. A Mátrix című film tökéletesen szemlélteti ezt a paradox helyzetet, és nagyszerűen mutat rá, milyen mély a nyúl ürege. Mondanivalója annyira sokkoló, hogy többször meg kell nézni, mire teljesen megérthetjük. A teremtésben minden itt és most történik, a nagy MOST-ban. Így van ez életünk filmjével is, vagy ha másik példával akarok szemléltetni, akkor mondhatom azt is, hogy egy DVD lemezen fut életünk sztorija, ott van a születésünk, és a halálunk pillanata is, és minden a kettő között, de egyszerre van ott minden. Azt, hogy most történik minden, egyetlen pillanat alatt, azt a háromdimenziós agyunkkal nem tudjuk felfogni, hiszen az idő múlását lineárisnak érezzük. Erre azért van szükség, hogy az elmének legyen valamilyen viszonyítási pontja, (múlt, jelen, jövő) hogy megérthesse a történéseket. Az idő egyébként sem telik, vagy múlik, hanem minden áll, és mi haladunk az időben. Hogy megértsd, ez olyan, mint amikor ülsz a vonaton, kinézel az ablakon, és azt látod, hogy minden rohan el melletted. Pedig minden áll, csak te haladsz a bizonyos sebességgel mozgó vonattal együtt. A legújabb hipotézisek szerint, amelyet egyre több tudományos bizonyíték támaszt alá, az az, hogy az univerzum (a fizikai) holografikus. Ez feltételezi azt, hogy fizikailag nem valóságos, csak mi érzékeljük annak. Az anyag valóságossága is cak látszólagos, hiszen ha atomi, szubatomi, vagy esetleg kvantum szinten vizsgáljuk, gyakorlatilag a döntő többsége üres tér. Maria Ann Brenan Gyógyító kezek című könyvében utal erre: „ Az anyag nem létezik, csak tendenciát mutat a létezésre”. De térjünk vissza a holografikus univerzumra. Mint tudjuk, a hologram úgy működik, hogy a lemezen, amin létrehozzák a holografikus lenyomatot, az kétdimenziós, és önmagában számunkra értelmezhetetlen hullámszerű ábrákat tartalmaz. Mikor megvilágítják lézerrel, akkor válik láthatóvá a háromdimenziós kép, ami számunkra érthető, és egyértelmű. Valahogy így működhet a fizikai valóságnak hitt életterünk, hogy amikor a szellemünk, a tudatunk fénye megvilágítja a kétdimenziós holografikus lenyomatot, akkor ennek a kivetülése hozza létre az általunk érzékelt háromdimenziós valóságnak hitt fizikai univerzumot. Viszont nézetem szerint, ez egy interaktív hologram, ami az elképzeléseink, hitrendszereink, tudatszintünk állása alapján állítja be az elképzelt valóságunkat. Mivel mindenki maga teremti meg a saját valóságát, ennek a rendkívül bonyolult interaktív rendszernek követnie kell az aktuális elvárásokat, elképzeléseket, azok akár pozitívak, akár negatívak is a mi fogalmaink szerint. Van egy vezérlő teremtési elv, ami abszolút törvényszerűségeket hordoz magában, viszont az egyén, és az univerzum szintjén is, minden elképzelhető, és elképzelhetetlen lehetőséget magában hordoz. És ez az általunk fizikai univerzumnak hitt rendszer is csak egy parányi része a létezés összességének. Ha már itt tartunk, érdekességképp megjegyzem, hogy egy ideig univerzumról beszéltek, aztán multiverzumról, tehát az univerzumok összességéről, (ez még mindig a fizikai), végül omniverzumról, ami magába foglalja az általunk nem látható, és nem érzékelhető univerzumokat is. Azokat, amelyek sokkal magasabb dimenziókban léteznek. És csak a nagyságrendek miatt: a mi galaxisunkban kb. 4-500 milliárd csillag van, a mi univerzumunkban kb. 400 milliárd galaxis van, és az átmérője (mivel gömb alakú) 13,5 milliárd fényév. Hogy mennyi fizikai univerzum van, arról elképzelés sincs. Valószínűleg nem tudnánk megszámolni. A csattanó pedig az, hogy ez a fizikai multiverzum, ami az általunk látható fény tartományában van, talán a másfél százaléka lehet a létező valóságoknak. Ez egész egyszerűen elképesztő, és emberi aggyal nem felfogható nagyságrendekről van szó. A teremtés bonyolultsága és nagyszerűsége abban rejlik, hogy az egész omniverzumban itt, és most történik, ebben a pillanatban! Valószínűnek tartom, hogy a létezés végtelen, olyan, mint amikor egy nagy tükör elé állunk, a kezünkben egy kis tükörrel, és az visszatükröződik számtalanszor önmagába. Valahogy így működhet a teremtés is, folyamatosan mindenben visszatükrözi önmagát. És hogy még csodálatosabb legyen a holografikus univerzum, tudnunk kell azt, hogy ha egy hologramot összetörünk apró darabkákra, akkor minden apró darabjában, teljes egészében látható az egész kép amit eredetileg tartalmazott. Ezért mondta Hermész Triszmegisztosz, hogy amilyen kicsiben, olyan nagyban, és amilyen nagyban, olyan kicsiben. Az univerzum mint makrokozmosz, és az ember mint mikrokozmosz. Ezek mind csodálatos, nagyszerű, és felemelő dolgok, de mi van a mindennapi életünket átszövő megszámláhatatlan fájdalomról, sérülésről (mind testi, mind lelki értelemben? A minket körülvevő világ, az egyéni és a kollektív tudatszintünk visszatükröződése, ahol tartunk, vagy ahol tartanak minket. Az, hogy mit hiszünk a világról, mit hiszünk magunkról, és hogy kik is vagyunk valójában? A megszámlálhatatlan betegség, az egymásnak okozott lelki sérülések hatásai, a balesetek, mid mind a tudatalatti üzenetei, hogy hibás program fut, ami nem szolgál téged, és változtatnod kell. Hibás programokból pedig rengeteg van, a kisgyermekkortól elkezdett kondicionált elme folyamatosan tévútra viszi a gondolatainkat, az érzéseinket, és a környezet ingereire adott válaszainkat.Minél magasabb tudatszintre kerülünk, minél szélesebb tudatmezőt kristályosítunk ki magunknak, minél inkább a jelenben vagyunk, annál kevesebb szenvedés, annál kevesebb hibás program, és annál kevesebb betegség, sérülés lesz a tapasztalásunk része. Tudjátok miről ismerni meg egy megvilágosodott mestert? Arról, hogy soha sem beteg! Semmilyen körülmények között sem! Az ő tudata, és tudatalattija rendben van, teljesen tiszta. Tehát, ahogy haladunk az emelkedő tudatszint lépcsőin, úgy tűnnek el az életünkből a fájdalmak, és a betegségek. És mintegy negatív visszacsatolás részeképp, a tudat fénye által megvilágított hologram a történések folyamában, a testi és lelki fájdalom által vezéreltetik a helyes irányba. Sajnos sok esetben a hibás program már olyan kárt tett, ami nem megváltoztatható csak az egyén teljes önátprogramozása által, amire az emberek döntő többsége képtelen, hiszen nem jut a megfelelő felismerésekre, így el kell hagynia a fizikai testét. A fizikai fájdalom, mint olyan, egy figyelmeztető rendszer, és a jelzése után, amint felfogtuk a célját, kikapcsolható lenne, ha a tudatunk fókuszát máshová tudnánk helyezni. De tudjuk, hogy ahhoz nagyon a hegy csúcsán kellene lennünk, viszont nem vagyunk ott, és a tudatunk jelen szintjén ahol tartunk, vagy ahol tartanak minket, ez nem lehetséges. Budha azt mondta: Minden szenvedés forrása a tudatlanság, és a felismerés hiánya. És ha ebben a pillanatban nem is vagyunk tudatában annak, hogy illúzióban élünk, de már sejtjük, folyamatosan törekedjünk a tudatosságra, ami elvezet minket a kellő felismerésekhez. Tudom, hogy a rengeteg szenvedés láttán sok mindennel egyáltalán nem tudunk azonosulni, sem elfogadni azt, de tiszta szívemből kívánom nektek, hogy legyetek egyre tudatosabbak, ébredjetek fel, és lépjetek túl az illúzió világán!
Szeressétek jobban önmagatokat és egymást, legyetek egyre tudatosabbak, és ne feledjétek: Nincs igazság, csak végső valóság!
Hagiel
