A cím tárgykörének spirituális vonatkozását feltérképezni, és konkrét módon definiálni, talán az egyik legnehezebb dolog, már csak azért is, mert minden egyes egyén, individuum, a fejlődése során, a környezete által mutatott sémák, és kondicionálás alapján éli meg valamilyen formában az élete során. Mikor megszületünk, és elérjük azt az időszakot, amikor már kialakult, az éleslátásunk, és bájosan gőgicsélünk a kiságyban, mindenki, leginkább a szüleink, szeretettel eltelve gyönyörködnek bennünk. Egy ideig mindegy mit csinálunk, minden megmozdulásunk aranyos, és olyan összepuszilgatni való csöppségek vagyunk. Lassan önálló mozgásra képesek leszünk, megfogunk mindent, és ebben az időszakban elkerülhetetlenül eljön egy pillanat, amikor olyat teszünk, például földhöz vágunk egy poharat, és életünkben először tapasztaljuk, hogy anyu, vagy apu összeszid, a hangja nem kedves, és csúnyán néz ránk. Nem értjük mi történik, hiszen eddig csak azt tapasztaltuk, hogy mindig mindenki mosolyog ránk, mindegy mi történik. Ebben a pillanatban megijedünk, sírva fakadunk, és a szeretet megélésével kapcsolatban, a sorsunk megpecsételődött. Ahogy haladunk előre az időben, egyre több ilyen tapasztalatunk lesz, és szép lassan kialakul bennünk az a reflex, és kondicionált tapasztalat, hogy ha bizonyos dolgokat teszünk, akkor nem érezzük a felénk áramló szeretetet, ergo, nem szeretnek bennünket. Következtetés: ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket, akkor az bizonyos feltételekhez kötött. Mindez amit eddig leírtam, teljesen konszolidált, a társadalmi felfogás, és elfogadottság szerinti intelligensnek mondható családokban történik. Azt hiszem mindenki át tudja érezni, hogy szélsőséges szociális, és családi helyzetben, milyen fokú sérüléseket szenvedhetnek el a gyerekek, de ennek kifejtése most nem tárgya ennek az írásnak. Tehát a fejlődő gyermek gyorsan megtanulja, hogy a szeretet feltételekhez kötött, és ezzel együtt, ennek minden spirituális jellegét elveszti. Ennek megfelelően, ez a gyakorlat generációról generációra öröklődik, és gátolja meg folyamatosan a következő nemzedéket abban, hogy képessé váljon a szeretet spirituális megélésének a képességére. Mikor felnőtté válik, ugyanazt a mintát fogja követni, mind a társadalmi életében, mind a párkapcsolatában, mind a gyermekei nevelési gyakorlatában. Ha jó viselkedsz akkor szeretlek, ha nem jól viselkedsz nem szeretlek annyira. Ha megfelelően viselkedsz velem, az én elvárásaim szerint, akkor szeretlek, ha nem felelsz meg az én elvárásaimnak, akkor nem szeretlek. A folyamatos harc, hogy elismerjenek, és szeressenek bennünket, ahhoz vezet, hogy torz viselkedésminták alakulnak ki bennünk, ami a későbbiekben teljesen tévútra, és vakvágányra viheti az életünket. Alapjában mindenki a szeretet után sóvárog egész életében, szinte szeretet koldul, és ennek következtében hamis ideákat állít fel magának, amik valahogy csak nem akarnak teljesülni. Azt hiszi, hogy az emberekkel, a párjával, a szüleivel van probléma, és nem ébred rá, hogy a saját hamis ideáinak az áldozata lett. Mégpedig azért, mert a szeretet nem ott keresi ahol az van. Ugyanis! Szeretet nem lehet kapni!!! Hű, ez durva? Rendben, mindjárt elmagyarázom. Törődést, gondoskodást, figyelmet, biztonságot, ellátást és minden más egyebet lehet kapni, de szeretet nem. Mert szeretetet csak adni lehet. Ha valakiről gondoskodunk, óvjuk, segítjük, azt szeretetből tesszük, és a vele kapcsolatos dolgok mentén, általa tapasztaljuk meg a szeretet érzését. Ha ő ugyanígy viszonyul hozzánk, akkor ő általunk tapasztalja meg a szeretet érzését. Tehát mindenki, egy másik személy által,az önmagába megfogant, és generálódott szeretet érzi, és tapasztalja meg. Remélem érthetően írtam le ezt a félreértelmezett szeretet adok-kapok-ot. A szeretet nem olyan mint a sütemény, hogy ha szétosztom, akkor kevesebb marad nekem. A szeretetet nem lehet odaadni, átadni másnak, mert az belülről fakad bennünk, így tapasztaljuk meg. A másik iránt érzett szeretetünket ki lehet nyilvánítani számtalan módon, hogy ő benne is generálódjon ez az érzés a mi tetteink által, de odaadni nem tudjuk. Felajánlhatjuk, hogy a szívünkben érzett szeretetet arra fordítjuk, hogy mit cselekszünk érte, és így lehetővé tesszük számára is ennek az érzésnek a megtapasztalását. Tehát szeretetet nem lehet kapni, hiszen mi nem vagyunk képesek a másikban lévő érzés átélésére, csak azt tudjuk megtapasztalni, ami bennünk van. A szeretetet adjuk, adjuk, adjuk, ezáltal élhetjük át folyamatosan. Egy magasabb szintje ennek az érzésnek, a feltétel nélküli szeretet. Ez már spirituális szint, hiszen nincs oka annak, hogy szeretek valakit, vagy valamit, esetleg mindent, hanem egyszerűen azért szeretem, mert létezik, mert része a létezésnek. Nyilván, hogy valaki ide eljusson, nagyon sok változáson kell átmennie ahhoz képest, amilyen módon kicsi gyermekkorától kezdve kondicionálta az elméjét a családi és a társadalmi környezet, valamint meg kell szabadulnia a tudatalattijába elültetett számtalan hibás, torz, és folyamatosan futó programtól. Megértések, felismerések sorozata követi egymást, folyamatos személyiségfejlődés a feltétele annak, hogy valaki idáig eljuthasson. Nagyon fontos a szeretet spirituális aspektusának megértéséhez, hogy először, és elsősorban magunkat kell megtanulni szeretni. Az életünk során megélt sok-sok destruktív kritika, amit elszenvedtünk, egy alapvető félelmet tart fenn bennünk, mégpedig azt, hogy nem vagyok elég jó, és nem vagyok elég szerethető. Mivel a legtöbbünknél ez már egész kicsi korban elkezdődik, az emberek 98 százaléka a gyermekkorban elszenvedett frusztrációktól szenved felnőtt korában. Mindenkiben ott él a síró kisgyermek, akit meg kell vigasztalnunk. Ez egy következő írásom témája lesz. Első lépésként, saját erőből képessé kell válnunk arra, hogy megtanuljuk szeretni saját magunkat, hiszen ezt soha nem tanította meg nekünk senki. Ha már kellőképpen tudjuk szeretni önmagunkat, akkor a képességünk, hogy szeretni tudjunk másokat is, ugrásszerűen felerősödik, a kapcsolataink megváltoznak, az életünk átalakul. Természetesen a szeretet nem összetévesztendő a szerelemmel. Ideális esetben egy párkapcsolat szerelemmel kezdődik, ami egy felfokozott érzelmi, hormonális, és idegi állapot. Nagyon felemelő, eufórikus, és rendkívüli motivációt képviselő érzés, ha viszonzásra talál. Viszont az idő múlásával a szerelem elmúlik, és átveszi a helyét a szeretet érzése, amely ha stabil, és feltételek nélküli, soha nem múlik el, örök. Ilyen a természete. Miért? Mert a feltétel nélküli szeretet képessége, az már egy isteni minőség, amit magunkban hordozunk. Az Elvárások-Megfelelsz-Van szeretet, és az Elvárások-Nem felelsz meg-Nincs szeretet téves mókuskereke a legtöbb ember életét az evilágból való távozásig megkeseríti. Ebben a tárgykörben az emberekbe mélyen beépült tévhiteket nagyon nehéz megváltoztatni, mert sajnos nem értik meg a lényeget, és sok esetben hiányzik a szükséges érzelmi intelligencia.A feladat nehéz, és nagy elszántságot igényel idáig eljutni. Sajnos kevesek a szerencsések, akik ezt kegyelmi állapotban megtapasztalhatják. Isten segítsen mindenkit ebben!
Olyan boldog vagyok! Megkaptam a diplomámat, megvettem az új autómat, igent mondott, jobb állást kaptam sokkal többet keresek, új lakásba költöztem, felvettek az egyetemre, stb, stb, stb. Ismerős ügye? A boldogság hamis tudatával konstatálunk egy rakás dolgot, ami kivétel nélkül a fizikai világban elért eredményeinkhez kapcsolódik. Lehet, hogy kiábrándító lesz, de ennek semmi köze sincs a boldogsághoz. Nem kiábrándításnak szánom, hanem ébresztőnek. Ezek az események, melyek egyfajta örömérzetet hoznak létre bennünk, köszönő viszonyban sincsenek a valódi boldogsággal. Minden esetben rövid életű, tűnékeny pillanatai az életünknek, melyek csak ideig óráig képesek fenntartani az általunk „boldogságnak” definiált érzésecskét. Ennek az az alapvető oka, hogy az ego kapott egy kis kielégülést az általunk tervezett és végrehajtott teljesítmény által. Ez rövid, a megvalósulás időtartamához képest nagyon rövid ideig tart. Aztán lecsendesedik, és máris új, megvalósítandó dolgokon törjük a fejünket, hiszen az ego alapvető tulajdonsága, hogy permanens kielégítetlenségben van folyamatosan. Ha nincs probléma, kreál egyet, és ha azt hisszük, hogy eme probléma megoldása után minden rendben lesz, óriásit tévedtünk. Hiszen az ego problémáját nem lehet megoldani, mert amint egy megszűnik, azonnal létrehoz egy másikat. Sok pénzem van? Még több kell, nehogy elveszítsem azt ami van! Szuper házam van? Akkor kell hozzá medence, és egy csodálatos parkosított udvar! Ha ez megvan, utána kell nyaraló, vitorlás, még nagyobb autó, és ha mindez meg lesz, akkor nagyon boldog leszek! Nem! Csak a szokásosnál intenzívebben örülünk egy rövid ideig. Az, amit mi boldogság érzésnek hiszünk, olyan halvány utánzata a valódi boldogságnak, mint egy gyertya pislákolása, a nap fényéhez képest! Amire mi a boldogság szót használjuk, az egy örömteli megelégedettség érzés, amikor az életünk az általunk elvárt mederben folyik. Példának okáért valaki harmonikus párkapcsolatban él, az anyagi körülményei több mint kielégítőek, örül annak ami van, és elégedett az életével. Ezt nevezik általában boldogságnak az emberek, de ez szimplán egy elégedett, és nyugodt életérzés, nem boldogság. Ugyanis a boldogság nem egy érzés, hanem tudatállapot! A boldogság állapotában az elme csendes, nincs állandó fecsegés a fejünkben, megszűnik az állandó mozizás, amikor vagy a múltban, vagy a jövőben zajlanak folyamatos párbeszédek, de a mostban szinte soha nem vagyunk. Megtapasztaljuk az állandó mentális zaj mögött lévő csendben a végtelen intelligenciát. Az ego nyugodt, és pihen. Átéljük a gondolat feletti gondolatok inspiráló erejét, és folyamatosan az egységélmény abszolút tudatában vagyunk. Mindezek együttvéve tartanak fenn egy egy olyan tudatállapotot, ami lehetővé teszi számunkra, hogy folytonosan az Isteni jelenlét végtelen boldogságában fürödhessünk. Ezt az állapotot nem lehet megértéssel megtapasztalni, kizárólag csak átélni lehetséges. Intellektuálisan is alighanem csak érintőlegesen tudjuk kapirgálni. A boldogság tapasztalásának része, hogy minden egy, minden most történik, és magának az életnek, a létezésnek az extatikus átélését jelenti. A megvilágosodott, felébredt mesterek osztályrésze ez. Tehát mégegyszer, a boldogság nem egy érzés, hanem tudatállapot! Ne tévesszük össze az örömérzetet a boldogsággal, mert önmagunkat csapjuk be, habár a mindennapi szóhasználatban eléggé gyakori ez a kifejezés, és talán így próbáljuk érzékeltetni a különbséget, az öröm, és a még nagyobb öröm között, esetleg a tartósan fennálló örömérzet érzékeltetésére, hogy a boldogság szót használjuk. Lehet nagyon, nagyon örülni, de az igazi boldogság, az valami egészen más! Minden emberi testbe született léleknek ez a végső célja, ezért vállalja a fizikai síkon elszenvedett testi és lelki kínokat. Mert a nagy kérdés az, hogy emberi lények vagyunk spirituális kiterjedéssel, vagy spirituális lények vagyunk, akiknek pillanatnyilag emberi testük is van? Szerintem az utóbbi. Hősök vagyunk mindannyian, vállalva a felejtés terhét, hogy kik is vagyunk valójában, és viselve fizikai létezésünk testi-lelki kínjait annak érdekében, hogy átélhessük a Forrással való egyesülés extatikus katarzisát! Kívánom minden embertársamnak, hogy minél előbb érje el ezt az állapotot, és valósítsa meg önmagát a felsőbb énje elhatározása szerint!
Szeressétek jobban önmagatokat és egymást, legyetek egyre tudatosabbak, és ne feledjétek: Nincs igazság, csak végső valóság!
Hagiel
